A kánikulát sok esetben csakis a kertben lehet elviselni. Az udvaron remek szigeteket, oázist alakíthatunk ki. Akár a teraszon, akár a kertben kívánunk pihenni, mindenképpen szükségünk lesz olyan kerti garnitúrára, amely maximálisan kielégíti a pihenés iránti igényünket. A kertben akkor lesz jó érzés pihenni és relaxálni, ha az rendezett és gondozott. Mi lehet ebben a segítségünkre?

Napjainkban a Bonsai szó világszerte beépült a köztudatba. Szinte minden kultúra magáévá tette és kialakította saját irányzatát, ügyelve arra, hogy őrizze az ötezer éves örökséget... A bonsai küldetése, hogy a növények, víz, kő, talaj, melyek a természet ajándékai, átkerüljenek az edénybe. Az így történő elrendezés révén, a természet egy  miniatűr művészi dekorációja bont formát, mely művészibb mint bármelyik másik cserepes növény.

A komposztálás az egyik leghasznosabb környezetvédő tevékenység, amivel két legyet ütsz egy csapásra: hasznosítod háztartási és kerti hulladékaidnak jelentős részét, valamint saját, termékeny, jó minőségű földet állítasz elő. A komposztálás némi plusz munkával jár, de az energiabefektetés bőven megéri az árát, és nem is bonyolult az egész.

A kertészkedés az egyik legegészségesebb tevékenység, mely csökkenti a stresszt és megnyugtat, ám a sok hajolgatás miatt könnyen megfájdulhat a derekunk. Mondjunk le a kertészkedésről, ha krónikus derékfájás kínoz, vagy inkább vessünk be új ötleteket, hogy megmaradjon a hobbink? Ha az utóbbit választod, adunk néhány szuper tippet!

Imádsz kertészkedni, virágot ültetni, veteményezni…de jaj, milyen rágásnyomok vannak a leveleken? Semmi kétség, valami dézsmálja a növényeidet. Ha bekukkantasz a levelek alá, hamarosan rábukkanhatsz a tettesekre: a csigákra. Hogyan szabadulhatsz meg tőlük természetes módon, ha nem szeretnél mérgező vegyszereket használni?

Tudtad, hogy a növény, amelyen az isteni kávébab terem, egyben fantasztikus dísznövény is? Bizony, a kávécserje kiváló választás mind a kezdő mind a tapasztalt házikertészek számára. Nem csupán könnyű nevelni, de igazán dekoratív kiegészítője lehet az otthonodnak. Megfelelő körülmények biztosításával pedig még azt is elérheted, hogy teremjen! Lássuk, hogyan! 

Egy kerti gép vásárlása – legyen az fűnyíró, fűrész, szegélyvágó vagy bármilyen más kint használatos eszköz – bizony nagy odafigyelést igénylő feladat, hiszen az ilyen jellegű beruházások rendszerint hosszú távra szólnak. Pontosan ezért fontos megtalálni a számunkra ideális eszközt.

Nincs is bosszantóbb, mint a frissen nyírt gyepen éktelenkedő vakondtúrás, amely nem csak esztétikailag rontja a látványt, de tönkre is teszi a pázsitot. Íme, néhány hasznos tipp hogyan űzzük el kertünkből a vakondokat.

 Amikor kerti csizma vásárlására kerül sor, bizony nem könnyű eldönteni, hogy a széles választékból melyik az, amelyik az ideális lehet a számodra az udvaron végzett munkálatokhoz. Hiszen nem elég az, ha egy csizma egyszerűen csak kényelmes vagy éppen megteszi.

Egy valódi gyermekbarát kert színes, illatos, számos kalandok tartogat a kicsik számára, tele van ingerekkel, ugyanakkor teljesen biztonságos. Ahol remekül el lehet bújni, fel lehet mászni a fára és egy pillanatig sem unalmas. Ha te is szeretnéd, hogy az udvaron ilyen élményei legyenek a gyermekednek, akkor itt az ideje, hogy megálmodd a gyermekbarát kerteteket! 

Tudtad, hogy katicabogár lárvát már a neten is tudsz rendelni?

Amikor egy kertész a katicákra gondol, gyakran egy gyermekkor friss emlékei jutnak az eszébe: az apró, tarka bogarak, amelyek játékosan mászkálnak a virágok között. Azonban a katicák sokkal többek, mint csupán aranyos kis lények. Ők a kertek igazi hősei és szuperhősök egy pöttyös köpenyben.

Bővebben

Pipacsok a kertben: hogyan ültessünk magról pipacsot?

A pipacs, vagy Papaver rhoeas, a természet csodája, mely vörös színével és finom szirmaival kápráztatja el az embereket világszerte. Ez a növény nem csupán egy virág, hanem egy egész kultúra és emlékezetek sokaságának hordozója. A pipacs kultúrtörténete évszázadokra, sőt évezredekre nyúlik vissza, szorosan összefonódva az emberiség történetével. Azonban a pipacs varázsa nem csupán a múltban rejlik, hanem jelen van a mindennapjainkban is, hiszen könnyedén ültethető és gondozható a kertben. A pipacs magok vetése egyszerű folyamat, amely számos kertész és természetkedvelő számára kihagyhatatlan élmény.

Bővebben

Föld napja viráglabda (Limitált széria)

Ünnepeljük együtt a Föld Napját ezzel a különleges, limitált szériás Föld Napja Viráglabdamix-szel,amelyből mindössze 50 doboz készült! Ez a doboz a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik szeretnék egy kis színt és életet csempészni környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld Napja viráglabdamix három különböző viráglabdát tartalmaz, melyek mindegyike egyedi és fontos szerepet játszik a környezetvédelemben és a biológiai sokféleség megőrzésében!

Tovább

 

Tavaszi kert

Ezek a kerti munkák várnak rád márciusban!

Március beköszöntével új lendületet kaphatunk a kerti szezonra való felkészülésben. Bár még hűvös idők uralkodnak, a természet már lassan ébredezik téli álmából, és számos teendőt kínál a kertünkben. Gyűjtsük össze az energiát és készüljünk fel arra, hogy a következő hónapokban gyönyörű és termékeny kertünket csodálhassuk!

Bővebben ...

A cserepes primula gondozása kint és bent

A primula vagy ismertebb nevén kankalin a tavaszi virágok egyik legnagyobb sztárja, amely sokszínű virágival lopja be magát szívünkbe kora tavasszal. De mihez kezdjünk egy cserepes kankalinnal kora tavasszal?

Bővebben ...

Mi lehet az oka a palántadőlésnek, és hogyan védekezz ellene?

Ma egy olyan témáról fogunk beszélni, amely minden kertészt aggaszt, ez pedig nem más mint a palántadőlés. A legtöbb hobbikertész, aki már nevelt palántát, találkozott a palántadőléssel, amikor a fiatal növények szára elvékonyodik, majd elhajlik. Ebben a cikkben megosztjuk veled a palántadőlés okait és néhány hatékony megelőző tippet.

Bővebben ...

Kora tavasszal is elkezdheted a palántanevelést otthonodban!

A tél még mindig jelen van, ami azt jelenti, hogy türelmesen kell várni a tavaszi melegebb időjárást, amely alkalmas a vetésre és az ültetésre. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk semmit a bőséges termés érdekében. Épp ellenkezőleg, most van lehetőségünk arra, hogy előkészítsük mindent és megfontoljuk, melyik növényt hova szeretnénk majd ültetni idén a kertünkbe.

Bővebben ...

Hóvirág szaporítása 3 különböző módszerrel

A hóvirág nem csak azért a kedvencünk, mert a tavasz közeledtét jelzi, hanem kecsessége, gyönyörű fehér virágai lenyűgöznek minket. Megmutatjuk, hogyan tudsz egyetlen tő hóvirágból évről- évre egyre többet varázsolni kertedbe, méghozzá 3 különböző módszerrel.

Bővebben ...

Kereső

3 ízletes zöldségleves recept a kertedből!

A kertünk tele van élettel, és miért ne hoznánk be ezt a frissességet közvetlenül a konyhánkba? Ha van egy kis kerted vagy egy gondosan megtervezett balkonod, akkor szerencsés vagy, mert friss zöldségeket termeszthetsz saját magadnak. De mit kezdj ezekkel a terményekkel? Nos, mutatunk három fantasztikus zöldségleves receptet, amelyekhez a zöldségek mind a saját kertedből származnak.

Bővebben ...

Diós répatorta fűszeres mascarponekrémmel

 Ha tavasz, akkor irány a kert! A legjobb kerti ötletekért pedig természetesen irány a GardenExpo, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállítása. A Papp László Budapest Sportarénában március 22-24. között nemcsak izgalmas kertépítészeti trendekkel, hanem változatos színpadi programokkal is találkozhatnak a látogatók. Az egyik elmaradhatatlan téma a kültéri gasztronómia.

Bővebben ...

Így készül az eredeti mojito koktél!

Amikor a nyár beköszönt, és a forró napok elhozzák a hőséget, semmi sem üdít fel annyira, mint egy jéghideg, mentás-frissítő mojito koktél. Ez a klasszikus ital nem csupán egy egyszerű keverék, hanem egy igazi kulturális ikon, melynek gyökerei egészen a Karib-tenger és Kuba szívéig nyúlnak vissza.

Bővebben ...

18 DIY tipp madáretetőre

14 Grincs turmix a hideg téli napokra

10 tipp a körömvirág felhasználásához!

Őszi kerti munkák

© 2015 Kertvarázs Magazin. All Rights Reserved.